Kedves Olvasók,
Már csak három nap van hátra, hogy rendelkezni tudjunk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról. Ebben a rövid Sincerely Doubt That… blogbejegyzésben szeretném megosztani, miért is fontos, hogy pár kattintással támogassunk egy számunkra fontos civil szervezetet.
Amikor belépünk az ügyfélkapu felületére, láthatjuk, hogy adónk 1+1 százalékáról rendelkezhetünk. Az egyik 1% egy a NAV-nál regisztrált civil kedvezményezettnek ajánlható fel, míg a másik 1% technikai számmal rendelkező egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak – Nemzeti Tehetség Program – adható.
Ha viszont nem rendelkezünk erről az összegről, akkor a technikai számos egyházak és a Nemzeti Tehetség Program a fel nem ajánlott összeg egy részét kiegészítő támogatásként kapják meg. A civil szervezetek számára viszont a fel nem ajánlott pénz automatikusan a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül – ennek felhasználásáról pedig a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter dönt.
Sokan talán azt gondolják, hogy ez az összeg nem számít – pedig a „sok kicsi sokra megy” elv alapján ez évi szinten több mint 15 milliárd forint is lehet. Szerintem ezt az összeget nem az államnak kellene kapnia, hiszen láthatjuk, nem feltétlenül az emberek szolgálatára fordítják. Ezzel szemben a civil szervezetek – gyakran forráshiányos körülmények között – nagyon sok jót és fontosat tesznek: a független sajtótól kezdve beteg gyermekek támogatásán át, kóbor állatok mentéséig rengeteg értékes ügyet képviselnek. A társadalom jobbá tételén dolgoznak, mégis sokszor maguk is a túlélésért küzdenek. Ezért is lenne fontos, hogy fenn tudják tartani magukat még akkor is ha sokszor fizetéseikből nekik sem feltétlen telik a tisztességes megélhetés biztosítására. A NAV aktuális listáján idén 34 418 civil kedvezményezett szerepel. Te is megtalálhatod köztük azt, akinek szívesen segítenél.
Te rendelkeztél már az adód 1%-ról? Ha a válasz nem, van ötletem kinek adhatnád. A minap láttam egy Instagram bejegyzést és annyira éreztem a súlyát a mélyszegénységnek, úgy döntöttem tennem kell valamit, nem ülhetek ölbe tett kézzel tétlenül. Ezt a posztot meg is osztom:
Örökbe Fogadok Egyesület, Instagram poszt 2025.05.15.
Egyetlenegy gyermeknek sem szabadna megtapasztalni a jó illatú puha ruhát adományokon keresztül. Egy gyermeknek nem kellene tudnia, hogy mi az, hogy "nincs pénz" otthon. Egyetlen csöppségnek nem lenne szabad értenie, hogy valami csak akkor lesz, ha adnak, ha kapunk, ha épp van szerencsénk. És közben ott a hatalmas kontraszt: míg egyes családok a napi túlélésért küzdenek, addig mások milliós ruhákban feszítenek, és százmilliárdos vagyon felett rendelkeznek. Egyik oldalon filléres problémák, másikon felfoghatatlan gazdagság.
Hát akkor tényleg hagyjuk ott az államnak ezt a pénzt? Inkább adjuk oda azoknak, akiknek számít: az Örökbe Fogadok Egyesületnek, hogy továbbra is tudjanak működni.
És ha teheted ne allj meg itt. A szervezeten keresztül támogathatsz gyerekházat, ovit, tanodát, gyermekotthont és anyaotthont is adományokkal. Ha a ‘Világjegy’ programra küldesz pénzt, azt 100%-ban arra fordítják, hogy a gyerekek kirándulni, koncertre és további programokra eljussanak, amiről az átláthatóság jegyében részletes beszámolót kapsz.
Sokan szeretnénk segíteni másoknak, de nem mindig tehetjük meg – nincs elég pénzünk, időnk, vagy egyszerűen elsodor az élet. Az adó 1 százalékának felajánlása mégis egy olyan lehetőség, amikor valódi társadalmi felelősséget vállalhatunk – extra költségek nélkül, hiszen ezt az összeget már egyszer kifizettük. Egy mozdulat, egy döntés, amivel egy civil szervezet működését segíted. És ez nem csupán elvont támogatás: lehet, hogy pont emiatt tud az a szervezet működni, ahová egy rászoruló család fordul segítségért – és ott nem ajtót zárnak rájuk, hanem kezet nyújtanak. Ez a Te 1 százalékod hatása is lehet.
Lehet, hogy a politikai vezetés visszaél a hatalmával, lehet, hogy nem látjuk, hova tűnnek a közpénzek, és a magas adók sokunkat térdre kényszerítenek. De mi – civilek – tartsunk össze.
A benyújtási határidő 2025. Május 20. Remélem sikerült meggyőzzelek, fontos, hogy rendelkezz a személyi jövedelemadód 1 százalékáról.
Üdv,
BB
Források:
Telex. (2025. április 12.). NAV-adó 1 százalék: gyorstalpaló a tendenciákról és bennragadt összegekről. https://telex.hu/gazdasag/2025/04/12/nav-ado-1-szazalek-felajanlas-gyorstalpalo-tendenciak-bennragadt-osszegek
Telex. (2021. május 1.). Legyen a május 1. a visszaadás ünnepe. https://telex.hu/velemeny/2021/05/01/legyen-a-majus-1-majus-1-nap-a-visszaadas-unnepe
Adó Online. (n.d.). Még mindig sokan nem rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról. https://ado.hu/ado/meg-mindig-sokan-nem-rendelkeznek-adojuk-11-szazalekarol/
HVG. (2025. május 13.). Egymilliós nadrág – Várkonyi Andrea és a luxuskontraszt. https://hvg.hu/elet/20250513_egymillios-nadrag-varkonyi-andrea-bentley-whitedog-media
NAV. (n.d.). Felajánlásra jogosult regisztrált civil kedvezményezettek. https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/felajanlasra-jogosultak/regisztralt_civil
NAV. (n.d.). eSZJA – Belépés az online rendszerbe. https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login
Örökbe Fogadok Egyesület. (n.d.). Hivatalos weboldal. https://orokbefogadokegyovit.hu/
Örökbe Fogadok Egyesület. (n.d.). Adó 1% felajánlása. https://orokbefogadokegyovit.hu/ado-1-felajanlasa/
No comments:
Post a Comment