Opinion | How J.K. Rowling’s Transphobic Rhetoric Is Undermining the Magic of Harry Potter

                   

Dear Readers,

When Harry Potter and the Philosopher’s Stone was first published in the UK in 1997, it brought a wave of magic and excitement that captivated readers of all ages. The story introduced a richly imagined world of wizards, friendship, and adventure, sparking long lines outside bookstores and quickly gaining a devoted global following. Over the years, the series has been translated into more than 80 languages, reaching readers across the globe. The U.S. edition arrived in 1998, and the Hungarian translation became available in 2000, bringing the magic to even more readers around the world.

Now, as a new Harry Potter television series is set to debut in 2026, the legacy of the books remains powerful. However, J.K. Rowling—whose transphobic remarks have been widely criticized for years—continues to be involved in the project, as if cultural accountability is being ignored for the benefit of billion-dollar legacies.

So the question I want to pose in this Sincerely Doubt That… blogpost is this: Is it possible to separate the author from the work? Do we collectively feel the need to distance ourselves from J.K. Rowling, or is it acceptable to set aside the controversy and simply move forward?

The Magic and the Controversy: Harry Potter’s Legacy Under Scrutiny

In previous blogposts, I’ve shared how my uncles nurtured my love of reading. No surprise here, they gave me the first Harry Potter book as well. Looking back, I feel lucky to have been given the first Harry Potter book during the summer I turned 11 myself just like Harry. Reading it at that age I must admit, felt special. That said, I’ve never been a die-hard fan—I didn’t line up for midnight releases, collect merchandise, or visit any exhibitions. But like many others, I acknowledge the power of the magical world created by J.K. Rowling. 

At the time, I was too young to fully grasp the scale of the phenomenon or understand the cultural weight J.K. Rowling was beginning to carry. But even in passing adult conversations, I heard the story of a single mother living on benefits, writing her manuscript in cafés. It was everywhere—the narrative of an underdog author who captivated millions. The last time the world had encountered a fictional universe with such scope and mythology was through Tolkien’s trilogy. Rowling, it seemed, had become a global success story almost overnight.

So how did it happen that one of the world’s most beloved and successful authors began using her fame and influence to undermine trans rights?

It’s a question that has unsettled many fans who grew up with the books and saw Rowling as more than just a storyteller. Her personal story—of hardship, persistence, and sudden global success—made her feel like one of us. Whereas the transphobic rhetorics feels rather entitled and out of touch somehow. 

When the Author’s Words Sparked Backlash

Beginning in 2019, Rowling started expressing views on sex and gender that many have criticised as transphobic. It began with a tweet in support of Maya Forstater, a British researcher who lost her job after expressing gender-critical views. Rowling’s defense of Forstater was widely read as dismissive of trans identities. From there, she continued posting comments and published a lengthy essay framing trans rights as a threat to women’s safety. These weren’t isolated missteps—they formed a consistent pattern that sparked widespread backlash from LGBTQ+ organisations, activists, former fans, and even the stars of the Harry Potter franchise.

The criticism wasn’t confined to online debates. Prominent LGBTQ+ groups publicly condemned her statements, warning of the harm such rhetoric causes to trans communities, particularly at a time when they face rising levels of discrimination and violence. Many readers—especially queer and trans fans who had once found belonging and identity in the wizarding world—spoke out about their heartbreak and sense of betrayal.

Some of the most visible and symbolic pushback came from the actors who brought Rowling’s characters to life. Daniel Radcliffe, in a statement published through The Trevor Project, wrote plainly: “Transgender women are women.” Emma Watson, Rupert Grint, and Eddie Redmayne also released statements in support of trans rights, delicately but clearly distancing themselves from Rowling’s views. Their words resonated not just because they challenged the author’s position, but because they echoed the very themes of empathy, courage, and inclusion that so many fans had cherished in the books.

This tension—between the world Rowling created and the views she now represents—has left many grappling with how to reconcile their love for the story with their rejection of the author’s message.

Cancel Culture: Justice or Censorship?

In the age of cancel culture—where public figures have lost platforms, publishers, and entire careers over harmful or discriminatory remarks—Rowling’s continued involvement in the upcoming Harry Potter series feels almost surreal. While others have faced swift consequences, Rowling remains firmly in place, still shaping a billion-dollar legacy as though cultural accountability doesn’t apply at that scale.

So what is cancel culture, really? At its core, it’s a form of collective backlash—often fuelled by social media—that seeks to hold individuals accountable for harmful actions or views. Some dismiss it as performative outrage or censorship; others see it as a necessary tool for justice, especially when powerful institutions fail to act.

And cancel culture has impacted others. For instance, Roseanne Barr was fired from her own rebooted sitcom after a racist tweet. Kanye West lost major fashion deals with Adidas, Balenciaga, and others after making antisemitic comments. Karla Sofía Gascón, the star of Emilia Perez stayed away from this year's award season due the controversy sparked over her Islamophobic, racist and otherwise offensive comments. Graham Linehan was effectively blacklisted for repeated anti-trans rhetoric.

So why not Rowling?

Despite her comments and the sustained public outcry, she has continued to publish books, speak publicly, and retain creative authority over the Harry Potter franchise—including involvement in the upcoming HBO reboot. Her vast wealth, enduring popularity, and ownership of the intellectual property appear to insulate her from consequences. Major studios and publishers still benefit from her brand. Millions still read and re-read her books. Apparently nostalgia sells—and power protects.

Whatever the reason, her immunity to cancellation raises difficult questions—not just about her influence, but about what kind of behaviour society is willing to overlook when it’s attached to legacy, fantasy, and profit.

The UK Supreme Court and the Ongoing Battle for Trans Rights

In April 2025, the UK Supreme Court ruled that the legal definition of “woman” under the Equality Act refers strictly to biological sex—even for individuals with Gender Recognition Certificates. While the ruling reaffirmed protections for trans people against discrimination, it also opened the door to their exclusion from certain single-sex spaces and services. The decision has sparked concern among rights groups and renewed debates around inclusion, safety, and legal recognition—placing trans rights at the very heart of current cultural and political tension.

Navigating Complexity: Supporting Trans Rights and Women’s Experiences

As a woman, I want to be clear about where I stand. I support trans rights. I believe that trans women deserve safety, dignity, and equal treatment under the law. I support the use of unisex bathrooms for those who need them. I understand that trans women do not transition in order to gain advantages in sport—such narratives are not only misleading, they distract from the very real challenges that trans people face on a daily basis.

But being an ally doesn’t mean I’ve never had questions or discomfort about how language is evolving. I’ll admit I struggle with some of the ways women are increasingly referred to in public discourse—as “bleeders,” “menstruators,” or “pregnant people.” I understand these terms aim to be inclusive, but they can also feel reductive, even dehumanising. Womanhood is not just a set of bodily functions—it’s a lived experience, one that is still shaped by inequality, stigma, and systemic oppression.

Women’s rights—like trans rights—are fragile. They’re hard-won and still under threat in many parts of the world. That’s why I don’t believe we need to choose one over the other. Supporting trans rights shouldn’t mean erasing women, and using, subsequently, defending the word “woman” doesn’t have to mean denying someone else's gender identity.

We’re being told this is a zero-sum game, but I don’t believe it is. We can hold space for each other. We can advocate for dignity and protection for trans people, while also protecting the language and experiences of women. These aren’t contradictory goals—they’re parallel fights against systems that seek to diminish and control us all.

And maybe that’s the hardest part of this conversation: holding complexity. Recognising that identity and language are evolving. That pain can be felt on both sides. That some words comfort some and alienate others. But progress demands empathy—and it requires that we listen, even when we disagree, especially when the stakes are high.

Can We Separate Art from the Artist?

The debate over whether an artist can—or should—be separated from their work isn’t unique to J.K. Rowling. It's a question that continues to surface in public discourse, particularly when creators who hold significant cultural influence are revealed to have expressed or committed harmful behaviour.

We’ve seen it before. Audiences and institutions have wrestled with whether to continue engaging with the films of Woody Allen or Roman Polanski in light of longstanding allegations. Similar discussions emerged around Michael Jackson's music after renewed scrutiny of abuse claims. In each case, the public has responded with varying degrees of accountability, criticism, and, in some cases, continued consumption of the work despite the controversy.

Rowling’s case adds a new layer of complexity, largely because her work still carries enormous cultural and economic weight. While Harry Potter may have had a significant cultural impact, it's worth noting that for many readers, it was simply a popular children’s series—not necessarily a profound source of identity or refuge. And yet, the challenge remains: how do we engage with a cultural product that continues to be shaped and profited from by someone whose public statements many consider harmful?

Some argue that once a work is in the world, it belongs to the audience—that it can be interpreted, reimagined, and repurposed without deference to the author. Others feel that supporting the work inevitably supports the creator, especially when they remain directly involved and financially connected.

There’s no easy formula for when, or if, we can step aside from the author and simply engage with the text. But the Harry Potter franchise presents a particularly pointed example of how difficult—and in some ways unresolved—this question remains.  Not because I expect a definitive answer—but because asking it feels necessary, especially when the stories we once turned to for comfort and belonging now feel more complicated.

I don’t believe that tweeting, commenting, or posting hate in any form is wise—especially when it comes from those with public influence. With that influence comes responsibility. J.K. Rowling, though still globally recognised for the Harry Potter franchise, is now equally known for her public stance on trans rights—a stance that is condemned as transphobic. That label is now inseparably linked with her name and, by extension, the legacy of Harry Potter. The world she created is no longer just a story; it’s part of a larger ethical dilemma.

Yours Sincerely, 

BB

Sources

Entertainment Weekly — “J.K. Rowling to Executive Produce New ‘Harry Potter’ TV Series at Warner Bros. Discovery,” May 2024
https://ew.com/tv/j-k-rowling-executive-produce-harry-potter-tv-series-warner-bros-discovery/

Business Insider — “The Rags-to-Riches Story of J.K. Rowling,” May 2015
https://www.businessinsider.com/the-rags-to-riches-story-of-jk-rowling-2015-5

The Trevor Project — “Daniel Radcliffe Responds to J.K. Rowling’s Tweets on Gender Identity,” June 2020
https://www.thetrevorproject.org/blog/daniel-radcliffe-responds-to-j-k-rowlings-tweets-on-gender-identity

Teen Vogue — “Harry Potter’s Daniel Radcliffe Supports Trans People in Response to J.K. Rowling’s Transphobia,” June 2020
https://www.teenvogue.com/story/harry-potter-daniel-radcliffe-support-trans-people-jk-rowling-transphobia

Variety — “Eddie Redmayne on J.K. Rowling’s Anti-Trans Tweets,” June 2020
https://variety.com/2020/film/news/eddie-redmayne-jk-rowling-anti-trans-tweets-harry-potter-fantastic-beasts-1234630226/

Them — “Why I’m Speaking Out Against J.K. Rowling’s Transphobia,” July 2020
https://www.them.us/story/kacen-callender-op-ed-jk-rowling

Los Angeles Times — “J.K. Rowling’s Transphobic Tweet Sets Off Backlash,” December 2019
https://www.latimes.com/entertainment-arts/books/story/2019-12-19/jk-rowling-transphobic-tweet

The Guardian — “Daniel Radcliffe Says Rupture with J.K. Rowling over Trans Rights ‘Is Really Sad,’” May 2024
https://www.theguardian.com/film/2024/may/01/daniel-radcliffe-says-rupture-with-jk-rowling-over-trans-rights-is-really-sad

CNN — “Explainer: J.K. Rowling and Transgender Rights Controversy,” December 2019
https://www.cnn.com/2019/12/20/uk/jk-rowling-transgender-explainer-intl-gbr/index.html

Vanity Fair — “Why Gender-Neutral Language Erases Women,” July 2022
https://www.vanityfair.com/style/2022/07/bette-midler-trans-inclusive-language-erases-women-twitter-transgender-rights-macy-gray-jk-rowling

BBC News — “J.K. Rowling and Trans Rights: What You Need to Know,” April 2021
https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-56563149

ABC7NY — “Oscars 2025 Emilia Perez Controversy Explained,” March 2025
https://abc7ny.com/post/oscars-2025-emilia-perez-controversy-explained/15955214/

BBC News — “Kanye West Loses Adidas Deal Over Transphobic Comments,” October 2022
https://www.bbc.com/news/articles/c7879vg96y6o

Variety — “Roseanne Barr Show Canceled After Racist Tweet,” May 2018
https://variety.com/video/roseanne-canceled-racist-tweets/

BBC News — “Live Coverage: Trans Rights and Culture,” April 2025
https://www.bbc.com/news/live/cvgq9ejql39t

The Guardian — “Critics of Trans Rights Win UK Supreme Court Case Over Definition of Woman,” April 2025
https://www.theguardian.com/society/2025/apr/16/critics-of-trans-rights-win-uk-supreme-court-case-over-definition-of-woman

CBS News — “Roman Polanski Sexual Assault Suit Settled,” August 2023
https://www.cbsnews.com/news/suit-against-roman-polanski-over-alleged-rape-of-minor-in-1973-settled-both-sides-say/

The New York Times — “Michael Jackson Sexual Abuse Lawsuits Continue,” August 2023
https://www.nytimes.com/2023/08/18/arts/music/michael-jackson-sexual-abuse-lawsuits.html

Vélemény | Csökkenő születésszám: Több mint személyes döntés

          

Kedves Olvasó, 

Az utóbbi időben egyre több cikk jön velem szembe a  születésszám csökkenéséről, ami engem is elgondolkodtatott azon, milyen döntéseket hoznak a nők és a családok gyermekvállalás terén— és persze én magam is. Minden generációnak megvannak a maga kihívásai és bizonytalanságai — biztosra veszem,  hogy a világháborúk idején sem volt könnyű gyermeket vállalni — a mai világ pedig napról napra zavarosabbnak érződik, sőt, őszintén szólva egyre veszélyesebbnek. A média 24 órás hírcsatornái elárasztanak minket: pedofília, háborúk, gyilkosságok, eltűnt emberek – ez nemcsak nyomasztó, hanem mentálisan is megterhelő, szinte lehetetlen ennyi információval lépést tartani.

Ezen felül folyamatosan szembesülünk környezeti válságokkal: műanyag túltermelés, az óceánok szennyezése, klímaváltozás. A klíma szorongás nagyon is valós, különösen, hogy évről évre egyre több tűzvész, árvíz, aszály és figyelmeztetés érkezik. Nehéz elképzelni, hogyan lehet felelősségteljesen gyermeket nevelni, amikor a jövő ennyire bizonytalannak tűnik.

Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a nagyvállalatok továbbra is nagy mértékben figyelmen kívül hagyják a környezeti következményeket, “profit mindenek előtt” mottóval operálva. Ehhez még hozzájön a gyermekvállalás ökológiai lábnyoma — és a hatalmas anyagi teher, ami ezzel jár. Egész iparág épül arra, hogy a szülők úgy érezzék: nem elég jók, ha nem veszik meg a legújabb fejlesztő játékot vagy nem követik az épp aktuális nevelési trendeket. Láttam már olyan barátaimat, akik szobát cseréltek a gyerekükkel, mert a gyereknek több játéka, könyve, polca és ruhája van, mint nekik.

És akkor a politikát még nem is említettem. Az állami programok, amelyek a születésszám növelését célozzák, gyakran inkább csapdának érződnek. Ezek az intézkedések jellemzően a középosztályt és a tehetősebb családokat támogatják, miközben kirekesztik a kisebbségeket és a bevándorlókat — pedig épp ezekben a csoportokban gyakrabban születnek gyerekek. Ráadásul sok esetben már a gyermek születése előtt cserben hagyja a rendszer a szülőket.

Vegyük például Magyarországot: a közegészségügy krónikusan alulfinanszírozott és túlterhelt. A gyermekfogantatás lehet csoda, de egy állami kórházban szülni gyakran traumatikus élmény — egyszerűen azért, mert nincs elég forrás, figyelem és emberi kapacitás az ellátás biztosítására. Az oktatási rendszer is hanyatlóban van. Évtizedeken át a tanári fizetések a megélhetési minimum alatt maradtak, így sok elhivatott pedagógus végül pályát váltott. A szaktanárok hiánya az elmúlt 2 évben ahhoz vezetett, hogy fellebbentek a hírek, sok esetben testnevelés tanárok helyettesítenek fizikát és más szaktárgyakat.

És mindez egy globális bizonytalanság közepette zajlik: háborúk, éhínség, bizonyos régiókban. A gazdasági nyomás csak tovább súlyosbítja a helyzetet: az infláció felemészti a fizetéseket, az ingatlanárak elérhetetlennek tűnnek, és a gyermekgondozás költsége sok esetben meghaladja a lakbért.

Nem állítom biztosan, hogy nem szeretnék gyereket — és azt sem tudom, valaha szeretnék-e. De néha azon kapom magam, hogy — talán egy kis irigységgel — nézem amerikai hírességek és tehetős emberekről készült lesifotókat amint az utcán sétálnak a gyerekeikkel, és azon gondolkodom, még a lépésük is könnyebb, hiszen úgy vállalni gyermeket, hogy nem kell ugyanazokkal a gazdasági akadályokkal szembenézniük, mint nekünk “halandóknak”.

Ebben a Sincerely Doubt That… blogban a születésszámok globális csökkenését járom körül — és azokat a nagyon is valós okokat, amelyek miatt egyre többen döntenek úgy, hogy nem vállalnak gyermeket. Megemlítek pár olyan országot, melyekben a legmagasabb a visszaesés, hogyan reagálnak a kormányok, és miért fordulnak el egyre többen -főleg anyagi biztonság hiányában- azt mondják: talán nem.

A születésszám-csökkenés valódi oka

Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) 2025 júniusában tette közzé a State of the World Population című jelentését. A dokumentum kiemeli, hogy egyre több ember nem azért nem alapít családot, mert elutasítja a szülőséget, hanem mert az emelkedő megélhetési költségek, a háborús konfliktusok, valamint a megfelelő partner megtalálásának nehézségei mind akadályt jelentenek.

Egy több mint 10 000 fő részvételével készült online felmérésben azt a kérdést tették fel: „Az Ön személyes helyzetében milyen tényezők vezettek vagy vezethetnek ahhoz, hogy kevesebb gyermeket vállaljon, mint amennyit eredetileg szeretett volna?” A válaszlehetőségeket kategóriákba sorolták: egészségi okok, gazdasági tényezők, megváltozott tervek / külső hatások, jövővel kapcsolatos aggodalmak és egyéb tényezők. A válaszadók legnagyobb arányban gazdasági akadályokat jelöltek meg — 39% mondta azt, hogy anyagi korlátok miatt dönt így. 19% a lakhatási nehézségeket említette (pl. kis lakás, magas ingatlan- vagy albérletárak); 12% a megfelelő vagy elérhető gyermekellátási lehetőségek hiányára hivatkozott; és 21% a munkanélküliséget vagy a munkahelyi bizonytalanságot nevezte meg fő okként.

A szélsőjobboldali, nacionalista kormányok — mint amilyet például Magyarországon vagy az Egyesült Államok bizonyos részein látunk — gyakran úgy állítják be a születésszám csökkenését, mintha az a társadalmi hanyatlás jele lenne. Az egyéneket hibáztatják, mondván: hátat fordítanak a családnak és a szülői szerepnek. Ez a narratíva azonban nemcsak túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet, hanem szimplán félrevezető is. Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy sokan, akik gyermeket szeretnének, nagyon is valós akadályokba ütköznek — például a meddőség, amely világszerte emberek millióit érinti. És még ennél is több: a gyermektelenség ritkán tudatos elutasítás eredménye — sokkal inkább a gazdasági és politikai körülményeké.

Dereng, amikor a néhai Ferenc pápa azt mondta, hogy azok a párok, akik gyerek helyett háziállatot választanak, önzők? Tudom, hogy halottakról jót vagy semmit, de már akkor is azt gondoltam: elég furcsa egy olyan embertől ilyet hallani, aki maga is cölibátust fogadott családalapítás és vállalt szülői felelősség helyett. Ez tökéletes példája annak, mennyire elrugaszkodott néhány közszereplő attól a valóságtól, amelyben ezek a döntések megszületnek. Ha valaki alulfizetett a munkaerőpiacon, nincs saját otthona, kevés megtakarítással él hónapról hónapra, akkor számára a gyerekvállalás nemcsak ijesztő, hanem adott esetben a gyerek irányába is igazságtalan lehet. Ilyen környezetben egy háziállat választása nem önzés — hanem felelős döntés.

És igen, valóban történt egy kulturális elmozdulás. A fogamzásgátlás széles körben elérhető, és a nők, illetve a párok ma már sokkal nagyobb szabadsággal hozhatnak karrierrel kapcsolatos döntéseket, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Az az életút, hogy valaki húsz évesen férjhez megy, huszonnyolc évesen már három gyermeke van, közben lakáshitelt vesz fel, majd otthon marad gyerekeket nevelni — ma már korántsem számít alapértelmezettnek. (És ez nem ítélet azok felé, akik így élnek, de én például a húszas éveimet egyetemi beadandók és részmunkaidős állások közt lavírozva töltöttem.) Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a szülőség elutasításáról lenne szó. Ez a magyarázat túlságosan leegyszerűsítő lenne.

Az elmúlt években több cikk és tanulmány jelent meg olyan nőkről, akik tudatosan nem házasodtak meg vagy nem vállaltak gyermeket — és így is boldogok, sőt: teljesnek érzik magukat, megbánás nélkül. Miért? Mert a társadalmi struktúra továbbra is aránytalanul nagy terhet ró a nőkre a gyermeknevelés és a háztartási feladatok terén. Ez nem pusztán biológiai kérdés. A nők sokkal gyakrabban vesznek igénybe szülési szabadságot, kevesebbet keresnek, gyakran háttérbe szorítják saját karrierjüket, és a szülői szerepek „mentális terhét” is gyakran ők viselik — még akkor is, ha visszatérnek a munka világába. És hiába halljuk a vállalati kommunikációban a rugalmas munkavégzés mantráját, mind ismerünk egy az amerikai viccből fakadó Karen nevű kollégát, aki valószínűleg nem fog előléptetést kapni, mert kéthetente beteg a gyereke és szabadságot kell kivenni.

Szóval tényleg hibáztathatjuk a nőket, amiért a saját útjukat választják? Hogy előtérbe helyezik a karrierjüket, a terveiket, a szabadságukat — vagy egyszerűen a lelki békéjüket? A férfiakat bátorítják, hogy válasszanak életutat; a nőktől viszont a mai napig — akár nyíltan, akár burkoltan — azt várja a társadalom, hogy „valakihez csatlakozzanak, és kövessék őt”. Ez a forgatókönyv most kezd végre átalakulni — nemcsak a haladó gondolkodású körökben, hanem valódi otthonokban, munkahelyeken, életekben. És ezzel az átalakulással együtt új döntések is születnek — köztük az is, hogy valaki úgy dönt: nem akar szülő lenni. Ez pedig egy teljesen érvényes választás.

Mégis, minden ezzel kapcsolatos valóság ellenére a szélsőjobboldali kormányok továbbra is figyelmen kívül hagyják a nagyobb összefüggéseket. Elhanyagolják az egészségügyet, az oktatást és a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését — miközben úgy beszélnek a „családi értékekről”, mintha a szülővé válás anyagi és társadalmi akadályai nem is léteznének. De ez nem a család elutasítása. Ez válasz egy olyan rendszerre, amely egyre nehezebbé teszi a családalapítást.

Azok az országok, amelyeket leginkább érint a visszaesés

Az egy nőre jutó születések globális átlaga ( angolul total fertility rate ) jelenleg körülbelül 2,3 gyermek. Bár a születésszám csökkenése globális jelenség, azt gondolhatnánk, hogy az okai és következményei kultúránként, politikai és gazdasági helyzettől függően eltérnek. Meglepő módon azonban ez nincs így, sokan hasonló aggpdalmak és kihívások miatt döntenek az mellett hogy nem vállalnak egy vagy több gyereket sem. Ennek demonstrálására öt olyan országot választottam, amelyek földrajzi és politikai szempontból is széles spektrumot képviselnek: Dél-Korea, Magyarország, Olaszország, Mexikó és az Egyesült Államok, együttesen lefedik Ázsiát, Európát, Észak-Amerikát és a globális déli régiókat is — így árnyaltabb képet nyújtanak arról, hogyan alakul a születésszám világszerte.

Ami igazán figyelemre méltó, hogy a politikai rendszerek, fejlettségi szintek és kulturális elvárások különbségei ellenére ezek az országok ugyanazzal szembesülnek: egyre kevesebben vállalnak gyermeket, és az ezt megelőzni próbáló intézkedések — legyen szó pénzbeli támogatásról, adókedvezményekről vagy a „családi értékekre” hivatkozó politikai kampányokról — látszólag sorra kudarcot vallanak.

Dél-Korea: pénz, karrier és a döntés ára

Dél-Korea jelenleg a világ legalacsonyabb termékenységi rátájával rendelkezik — mindössze 0,75 születés jut egy nőre. És bár ez kezdhet ismétlődések tűnni (az egekbe szökő lakásárak, munkastressz, nemi egyenlőtlenség — igen, mind ismerős), mégis fontos újra megemlíteni ezeket, pontosan azért, mert ezek a problémák szinte mindenhol jelen vannak.

Az utóbbi években a kormány és a nagyvállalatok is teljes gőzzel belevágtak a pronatalista* politikába — a bőkezű „baba bónuszoktól” kezdve egészen az államilag finanszírozott társkereső rendezvényekig. A szándék világos: megállítani a népességcsökkenést, mielőtt annak súlyos gazdasági — és katonai — következményei lennének. Kevesebb újszülött kevesebb munkavállalót, fogyasztót és katonát is jelent egy olyan országban, ahol a nemzetbiztonság nagyon is valós faktor.

Bár nem vagyok demográfus, úgy vélem ezek az intézkedések rövid távon adhatnak némi ösztönzést, nem  biztos, hogy hosszú távon megoldást kínálnak a problémákra. Sőt, további problémákat okoznak: megintcsak magyar példát követve, az efféle babaváró bónuszok, CSOK stb méginkább felviszik az ingatlanok értéket.  Amikor emberek — különösen a nők — halogatják vagy teljesen elvetik a gyermekvállalást a munkahelyi nyomás, a hagyományos társadalmi elvárások, valamint az otthoni és munkahelyi támogatás hiánya miatt, akkor a gond nem csupán anyagi. Hanem strukturális. Kulturális. Érzelmi. Így a pénz nem kínál teljeskörű megoldást. 

És a legnagyobb teher továbbra is a nőkre nehezedik: tőlük várják el, hogy úgy vállaljanak és neveljenek gyereket, hogy közben a karrierjüket is legyen. Biztos ismerősen cseng az egyre többet feltűnő mondás: “Dolgozz úgy, mintha nem lenne gyereked, neveld a gyereked úgy, mintha nem lenne munkád” Nem arról van szó, hogy az emberek önzők vagy családellenesek lennének — hanem arról, hogy a szülőség ára (anyagilag, mentálisan, érzelmileg) egyre nagyobb, miközben a kormány által biztosított támogatás gyakran csak felszínes vagy feltételekhez kötött.

Magyarország: nacionalizmus a köbön

A termékenységi trendekről szóló közbeszéd gyakran erősen terhelt nyelvezettel él. Egy olyan korban, amikor az álhírek és a hamis információ virágkorát éli, a döntéshozóknak és a médiának kerülniük kellene a félelemkeltést — Magyarországon (is!) azonban épp az ellenkezője figyelhető meg. Ami először arra késztetett, hogy erről a témáról írjak, az a cikkek címe volt — még a független sajtó is hemzseg olyan szavaktól, mint „megdöbbentő” “durva” “megrázó” és „drámai”. - pánik, amit a sajtó generál. 

Magyarország afféle „mintapéldájává” vált a szélsőjobboldali, „családbarátnak” nevezett politikának. Orbán Viktor miniszterelnök a születésszám növelését nemzeti küldetésnek tekinti. Az agresszíven pronatalista intézkedések közé tartoznak az adókedvezmények a nagycsaládosoknak, lakás- és egyéb hitelek házaspároknak, akik vállalják a gyermeknevelést, valamint a hosszú szülési szabadság. Ezek a lépések azonban egy tágabb politikai program részei, amely a hagyományos magyar kultúra megőrzését és a bevándorlás elutasítását hirdeti. Orbán 2018-as beszédében például ezt mondta: „Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni, nem akarunk kevert népességet: nem akarjuk, hogy a saját színünk, hagyományaink és nemzeti kultúránk másokéval keveredjen.” Ez a gondolkodásmód a termékenységpolitika célját egy etnikai és kulturális homogenitás fenntartásához köti — vagyis erős aggodalom húzódik meg mögötte a társadalom összetételének változásai miatt.

Csakhogy ezek az “ösztönző” hitelek leginkább a középosztálybeli, etnikailag magyar családokat célozzák meg. A kisebbségi csoportok, köztük a roma közösség, gyakran kimaradnak ezekből a támogatásokból. Az üzenet világos: itt nem minden családról van szó, hanem egy meghatározott elképzelésről arról, hogy ki „érdemli meg”, hogy szaporodjon. Eközben az egészségügy és az oktatás továbbra is alulfinanszírozott, a nők pedig változatlanul viselik a láthatatlan házimunka és a karrier-feladás terhét. Ne ítéljük el azokat, akik a jelenlegi helyzetben nem vállalnak gyereket. 

Olaszország: demográfiai válság gazdasági és társadalmi nehézségek közepette

Olaszországban a születésszám csökkenése elérte azt a mértéket, amelyet már nemzeti vészhelyzetként tartanak számon. Giorgia Meloni miniszterelnök — és korábbi kormányfők — többszöri ígéretei ellenére a tendencia továbbra is töretlenül lefelé ível. 2024-ben mindössze 370 000 gyermek született — ez a legalacsonyabb szám Olaszország egyesítése (1861) óta. Az UNFPA friss jelentése szerint a megkérdezett olaszok 29%-a anyagi nehézségekkel, míg 30%-a a munkanélküliséggel vagy munkahelyi bizonytalansággal magyarázza, hogy kevesebb gyermeket vállal. Ez jól mutatja, milyen nagy mértékben befolyásolja a gazdasági bizonytalanság a családtervezést.

Tavaly körülbelül 191 000 olasz állampolgár költözött külföldre — ez a legmagasabb kivándorlási szám ebben az évszázadban, több mint 20%-os növekedést jelentve az előző évhez képest. Ez a szám valószínűleg az ország hivatalos statisztikáira is hatással volt, ezért új törvényt vezettek be: az Olaszországon kívül élő állampolgárokat pénzbírsággal sújthatják, ha nem regisztrálják hivatalosan új lakóhelyüket külföldön.

Mexikó: változó valóság, új döntések

Latin-Amerikában az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül a termékenységi ráta. Míg korábban a tinédzserkori terhesség aránya világszinten is kiugróan magas volt, a fogamzásgátláshoz és reproduktív egészségügyi programokhoz való szélesebb körű hozzáférés ma már lehetővé teszi a nők számára, hogy tudatosabban irányítsák, mikor és hány gyermeket szeretnének. Argentína, Uruguay és Chile például jelentős visszaesést mutat a tinédzser terhességek terén — köszönhetően az ingyenes vagy olcsó fogamzásgátló lehetőségeknek, köztük a hosszú távú implantátumoknak. Ez a változás széleskörű társadalmi átalakulásra utal: a nők egyre nagyobb autonómiával és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel rendelkeznek.

Mexikó jól illeszkedik ebbe a regionális trendbe: a termékenységi ráta az 1960-as évek 7 gyermek/nő átlagáról mára 1,8-ra csökkent. Az UNFPA szerint a megkérdezett mexikóiak 35%-a anyagi korlátokra, míg 21%-a munkanélküliségre vagy bizonytalan foglalkoztatásra hivatkozott mint a gyermekvállalás visszafogásának okai.

A jelentés tartalmaz különféle anonim vallomásokat. Egy fiatal mexikói nő azt mondta: „Szeretnék gyereket, de ahogy telik az idő, egyre nehezebbnek tűnik. A városomban lehetetlen lakást venni vagy normális áron bérelni. És nem szeretnék gyereket szülni háborús időkben és súlyosbodó környezeti válság közepette, ha ez azt jelenti, hogy a baba szenvedni fog.”

Érdekes módon a demográfusok eleinte arra számítottak, hogy a covid járvány miatti lezárások hatására megnőhet a nem tervezett terhességek száma — az otthon töltött idő és a csökkentett hozzáférés a fogamzásgátláshoz. Ehhez képest Mexikóban a termékenységi ráta a pandémia alatt is tovább csökkent. Számomra ez nem visszalépés, hanem előrelépés: ha a nők és fiatalok tudatosan vállalják a kontrollt saját reproduktív döntéseik felett, az egy erős, felszabadító társadalmi változás.

Egyesült Államok: Egy hely, ahol soha nem szeretnék gyereket nevelni

Őszintén szólva, az Egyesült Államok olyan ország, ahol soha nem szeretnék élni — vagy gyermeket vállalni. (Nyugi, Trump, nem tervezek bevándorolni.) Európaiként elképzelni sem tudom, milyen lehet egy olyan országban élni, ahol a fegyverviselés alkotmányos jog.

Ott van még az egészségügy brutális költsége is. Ha az Egyesült Államokban szülsz, könnyen hatalmas kórházi számlákkal találhatod szemben magad, ha nincs kiváló biztosításod. Ami a szülési szabadságot illeti, semmi nem garantálja a fizetett szabadságot, minden munkáltató maga dönti el ad e és milyen mértékben állami szabályozás hiányában. 

Donald Trump egyik nemrégiben felvetett javaslata egy 5,000 dolláros “babajutalom” lenne az új anyukáknak. Ez beleillik az Egyesült Államokban jelen lévő, úgynevezett „pronatalista” mozgalomba, amely a csökkenő születésszámokat arra használja, hogy a „hagyományos” családi értékeket népszerűsítse, és több gyerek vállalására ösztönözzön — különösen a fehér nők körében.

De a szakértők egyetértenek abban, hogy a pénz szórása nem oldja meg a nagyobb problémákat. Az elérhetetlen egészségügy, az elszállt lakásárak, a hozzáférhetetlen gyermekgondozás és a garantált szülési szabadság hiánya miatt sok amerikai egyszerűen nem engedheti meg magának a családalapítást — és ezt egyetlen „babapénz” sem fogja megváltoztatni.

Mindezek tetejébe, 2022-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyezte a Roe vs Wade ítéletet, ezzel véget vetve az abortusz alkotmányos jogának. Azóta több mint egy tucat államban — főként a déli és középnyugati régiókban — teljes abortusztilalmak léptek életbe. Bár ezeket ideológiai vagy vallási győzelemként kommunikálták, valójában a „termékenységi háború” részének is tekinthetjük — talán a legagresszívebb és leghatásosabb kényszerítő eszköznek. Ennek eredményeképp ezekben az államokban a nők kénytelenek végigvinni nem kívánt és veszélyes terhességeket. Még ha a születésszám enyhén növekedett is, a csecsemőhalandóság is emelkedett — és ez önmagában is felháborító. Minden nőnek joga van a saját teste és reproduktív döntései teljes, teljeskörű ellenőrzésére. Vagy ahogy Jennifer Aniston egyszer mondta a Jóbarátokban: „Nincs méh, nincs vélemény.” Ez legyen az alapelv, amit követünk.

Lehet bármit gondolni, nekem szimpatikus, hogy az emberek gyermekvállalással kapcsolatos döntéseit valós, kézzelfogható gazdasági és politikai akadályok is alakítják: anyagi korlátok, az egekbe szökő lakásárak, kevés és rossz minőségű gyermekfelügyeleti lehetőség, munka bizonytalanság, politikai instabilitás, klímaválság miatti félelmek, valamint a világot sújtó válságok, mint a háborúk és a járványok. 

Valaha talán nemes hivatás volt politikusnak lenni, ma viszont úgy tűnik, hogy a válogatott bohócok, akik az országot irányítják, nem azért vannak ott, hogy minket szolgáljanak. Olyan döntéseket hoznak, amelyek miatt az emberek küzdenek az egészségükkel, az oktatással és a pénzügyeikkel, és mégis ezek a politikusok – legyen szó a magyarországi szélsőjobbról vagy az Egyesült Államokban Trumpról – nyíltan azzal vádolják a gyermekteleneket, hogy elutasítják a szülői szerepet. Az én válaszom? Nézzetek körül! Ti vagytok a probléma, mert sok akadályt épp ti teremtettetek a családok számára.

Valódi strukturális változásokra van szükség – nem arra a látszatra, hogy a pronatalista politikák önmagukban megoldhatják a csökkenő születésszám problémáját.

Üdv,
BB

*Pronatalista: olyan politikák vagy gyakorlatok, amelyek a magasabb születésszámot ösztönzik (Population Reference Bureau, 2025). A „pronatalista” kifejezést használják azok megnevezésére is, akik támogatják azokat a politikákat vagy gyakorlatokat, amelyek a születésszám növelését célozzák. Egyesek ezzel a fogalommal kifejezetten azokat a kulturális és intézményi erőket jelölik, amelyek a szaporodásra kényszerítenek. Ebben a blogban kritikusan használom ezt a kifejezést.

Források: 

United Nations Population Fund (UNFPA). State of World Population 2023. https://www.unfpa.org/sites/default/files/pub-pdf/swp25-layout-en-v250609-web.pdf

United Nations Population Fund (UNFPA). State of World Population 2024: Interwoven Lives, Threads of Hope. https://www.unfpa.org/sites/default/files/pub-pdf/swp2024-english-240327-web.pdf

Teen Vogue. “What is Pronatalism? The Trump-Backed Movement.” https://www.teenvogue.com/story/what-is-pronatalism-trump-backed-movement

The Guardian. “Pope Says Couples Who Choose Pets Over Children Are ‘Selfish.’” https://www.theguardian.com/world/2022/jan/05/pope-couples-choose-pets-children-selfish

The Guardian. “Women Are Happier Without Children or a Spouse, Says Happiness Expert.” https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2019/may/25/women-happier-without-children-or-a-spouse-happiness-expert

World Bank Gender Data Portal. “Fertility Rate, Total (Births Per Woman).” https://genderdata.worldbank.org/en/indicator/sp-dyn-tfrt-in

The Guardian. “South Korea’s Fertility Rate Rises for First Time in Years—But Just Slightly.” https://www.theguardian.com/world/2025/jun/26/south-korea-birthrate-surge

TIME. “South Korea Hits Record Low Fertility Rate in 2023.” https://time.com/6835865/south-korea-fertility-rate-2023-record-low/

United Nations. World Population Prospects 2024 Summary of Results. https://population.un.org/wpp/assets/Files/WPP2024_Summary-of-Results.pdf

Al Jazeera. “South Korea Splashes the Cash in Scramble to Fix Fertility Crisis.” https://www.aljazeera.com/news/2023/4/12/south-korea-splashes-the-cash-in-scramble-to-fix-fertility-crisis
Yonhap News Agency. “President Vows Policy Reform to Address Population Crisis.” https://en.yna.co.kr/view/AEN20240205006000320

The Korea Herald. “Korea’s Fertility Crisis Deepens Despite Incentives.” https://www.koreaherald.com/article/10491758

Hungary’s Population Decline Accelerates as Birthrate Drops in 2024. Budapest Business Journal. https://bbj.hu/economy/statistics/figures/hungarys-population-decline-accelerates-as-birthrate-drops-in-2024/

Demográfiai adatok 1949–2024 között. HVG. https://hvg.hu/gazdasag/20250131_demografia-szuletes-halal-szuletesszam-fogyas-hazassag-ebx#:~:text=Sz%C3%BClet%C3%A9sek%20%C3%A9s%20hal%C3%A1loz%C3%A1sok%20Magyarorsz%C3%A1gon%2C%201949%2D2024
Drámai csökkenés a születésszámban – globális kutatás eredményei. Euronews Magyarország. https://hu.euronews.com/egeszseg/2024/03/21/szuletesszam-dramai-csokkenes-globalis-kutatas
Megdöbbentő népesedési adat érkezett: újabb történelmi mélyponton a születések száma. 444.hu. https://444.hu/2025/05/29/megrazo-nepesedesi-adat-erkezett-ujabb-tortenelmi-melyponton-a-szuletesek-szama
Születések, termékenység, halálozások: idősoros elemzés. Központi Statisztikai Hivatal (KSH). https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/szuletesek_termekenyseg/index.html
Hungary Will Defend “Traditional Families” to Stop Demographic Decline, Orbán Says. Euronews. https://www.euronews.com/2018/05/25/hungary-will-defend-traditional-families-stop-demographic-decline-orban-says
Népesedési katasztrófa közeleg? – Interjú a jövőről. National Geographic Magyarország. https://ng.24.hu/kultura/2025/06/18/emberisegkihalas-szuletesszamnepesseg
BBC. “Fertility Rates: What’s Behind the Global Baby Bust?” https://www.bbc.com/news/articles/clynq459wxgo
Reuters. “Italy’s Demographic Crisis Worsens as Births Hit Record Low.” https://www.reuters.com/world/europe/italys-demographic-crisis-worsens-births-hit-record-low-2025-03-31/
Washington Post. “Mexico’s Baby Bust Continues During Pandemic.” https://www.washingtonpost.com/world/2022/01/03/coronavirus-mexico-baby-bust/
Americas Quarterly. “Latin America’s Fertility Decline Is Accelerating. No One’s Sure Why.” https://www.americasquarterly.org/article/latin-americas-fertility-decline-is-accelerating-no-ones-sure-why/
The Guardian. “Trump’s Baby Bonus: $5,000 Checks to Spur a Baby Boom?” https://www.theguardian.com/us-news/2025/may/06/trump-baby-boom-bonus-checks
The Guardian. “What Is Pronatalism? The Right-Wing Push to Boost Birthrates.” https://www.theguardian.com/us-news/2025/mar/11/what-is-pronatalism-right-wing-republican
The Guardian. “Trump Administration’s Family Planning Agenda Raises Alarm.” https://www.theguardian.com/us-news/2024/nov/30/family-planning-trump
The Guardian. “Births Increase in U.S. But Experts Warn It’s Not a Real Turnaround.” https://www.theguardian.com/us-news/2025/apr/23/births-increase