Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy karaván amely egy kis falu szélén a folyó mellett helyezkedett el. Minden este az emberek összegyűltek a tábortűz körül és történeteket meséltek egymásnak a múltból.
A tűz szikrái egészen a csillagos égig felértek, a szavakat pedig a szél messze repítette puha szárnyán, hogy aztán egy nap hozzátok is eljussanak eme varázslatos történetek.
Réges- régen, egy már elfeledett királyságban élt egyszer egy cigány ember. Ez a cigány ember szerelmes lett egy szép fiatal leányba, akinek szépsége csak a szíve jóságával vetekedett, de az édesapja ellenezte a házasságot, mert úgy gondolta a cigány ember túl szegény volt ahhoz, hogy jó férje legyen. Ám a leány szíve ugyanúgy repesett a cigány emberért, így elhatározták, hogy elhagyják szülőföldjüket, és más tájakon próbálnak szerencsét.
Hosszú vándorlás után egy messzi királyságba értek, ahol tárt karokkal fogadták őket. Itt végre egybekeltek, és nem sokkal később megszületett egyetlen fiú gyermekük, aki olyan gyönyörű volt, mint a felkelő nap fénye.
A cigány ember ügyes kezű volt és értett is a favágáshoz, a kovácsmesterséghez, sőt még a teknővájáshoz is. Jártak is hozzá a gádzsók*, hogy így-úgy segítsen nekik fát vágni, lovat patkolni vagy teknőt készíteni.
Munka közben a cigány ember mindig maga mellett tartotta egyszem kisfiát, hogy megtanítsa mestersége minden fortélyára.
Egy nap a palota kihirdette, hogy a királyság súlyos veszélyben volt, mert egy hétfejű sárkánynak három hétfejű sárkánya született, ezért minden bátor férfinak kardot kell ragadnia, hogy harcoljon a birodalom biztonságáért. A király ígéretet tett, hogy a diadalmas győzelemért cserébe megjutalmazza azokat, akik szembe mernek szállni a tűzokádó sárkányokkal. Így hát, nehéz szívvel, a cigány ember búcsút vett szeretett családjától és csatába indult, hogy védje új otthonát.
Ahogy a sereg ment mendegélt, hamarosan egy hatalmas rengeteghez ért. Ekkor a cigány ember azt tanácsolta a kapitánynak, hogy vágassa ki az óriási fákat:
- "Az egyik feléből faragjuk hosszú botokat, hogy kardként szolgáljanak, a másik feléből pedig készítsünk teknő formájú sisakokat, és a kardokat olvasszuk be, hogy aztán kovácsoljunk páncélt a paripáinknak."
A kapitány elrendelte, hogy mindenki pontosan úgy tegyen, ahogy a cigány ember mondta. Amint a sereg kiért az erdőből, a harcosok hosszú botokkal a kezükben, teknő formájú sisakokkal a fejükön és páncélozott lovaikon inkább madárijesztőre hasonlítottak, mintsem harcosokra. Amikor a hétfejű sárkány meglátta ezt, a rémülettől megborzongott. Ijedtében felröppent az égbe, és a világ legmesszebbre eső zugába menekült három utódjával együtt. Soha többé nem tértek vissza, hogy veszélyeztessék a királyságot.
Mikor hazaértek a bátor férfiak, a király megtartotta szavát és helytartóit bízta meg a jutalmak kiosztásával. A gádzsók földeket kaptak a királytól, a cigány embernek azonban nem adtak földet, neki hazatérte után a helytartók a király egyik kedvenc festményét vitték el díszkísérettel együtt.
A cigány ember épp az udvaron vágta a fát, mikor megjelent a király két helytartója. A cigány ember sem hezitált, a festményt átvette, fejszéjével ketté hasította és így szólt:
- "Míg a gádzsók földeket kapnak, nekem a király egy festményt küldet? Hiszen én is a bátor férfiak közé tartozom.
Meghallván ezt a király - aki épp álruhában a környéken settenkedett - mélyen elgondolkodott. A palotában aztán magához hivatta kapitányát, aki elmesélte neki, hogy a cigány ember volt, aki leleményességével menekülésre kényszerítette a sárkányokat. A király e hír hallatára elhatározta, hogy méltó jutalmat ad a cigány embernek. Hálája jeléül a cigány embernek adta azt a vidéket, ahol eddig a sárkányok tanyáztak. Díszes palotát emeltetett tiszteletére és királyi címmel illette, egyszem lánya kezét pedig a cigány ember egyszem fiának adta, hogy a két királyság között béke honoljon az idők végezetéig.
Híre szállt a cigány királynak, még szülőföldjükre is - amit oly régen elhagytak- eljutott a hír. Útnak is indultak a kalandra vágyó cigányok, hogy megnézzék a cigány király birodalmát. Ám az út hosszú volt, és nem mindenki érte el az út végét. Voltak, akik elfáradtak, és új földeken telepedtek le, otthonra lelve ott, ahol sosem tervezték. Mások letértek az útról, de olyanok is akadtak közülük, akiknek annyira megtetszett a vándorlás, hogy további tájak felfedezésére indult.
Ezért van az, kedves olvasó, hogy a cigány nép az egész világon megtalálható. Vannak akik még ma is vándorolnak, nincs királyságuk, de mindenhol otthon vannak.
No comments:
Post a Comment